Kókai esték

0
284
Látta

Fagy csipkedi vásott fogával a frissen kibújt gabonaszálakat, zörögve ütődnek egymáshoz a kopár barna fák, kora alkonyok vonnak szüre fátylat nyúlós ködökből a mezők, utcák, házak köré. Fészer falán pihen a kapa, kasza, munkát feledve, tavaszra várva.
Mit csinálna kinn az ember ilyen tájban? Mostan ott benn szép az élet a szobában.
(Petőfi)

Nagy fény világol késő este is egyik ablakon. Itt bizony dandárjában a munka. Zárszámadásra készül a Kossuth Tsz. S az esztendő eredményeinek felmérésével egyidőben fektetik papírra a jövő évi, új munkaegység-rendszer alapjait.
Bőven terem a bor a kókai homokon. Ha nem vetekszik is Tokaj vagy Eger boraival, esténként el lehet iszogatni valamelyik szomszédnál, kománál – könnyebben forgolódik az elme, bővebben csörgedeznek a szavak. A kongresszus a legfőbb beszédtéma. Mit döntöttek ott a mezőgazdaságról? Azt vetik-hányják, ilyen legyen majd az ő szövetkezetük. Meg azt: a „Kossuth“ új elnöke jól bevált. Jövőre is, ni csak, csirkenevelést terveznek, tízezerszámra …

Azt állítja egy tréfakedvelő ember, ki a bort meg a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Ha ez mérvadó, igen jó népek laknak Kókán. A férfiak, mint említettem, nem vetik meg az itókát (no, csak úgy módjával), az asszonyok meg nevezetes virágkertészek. Tavaszon, nyáron mályva nyílik itt minden kiskertben.
A mályvarózsa szirmát letépdeste duhajon az ősz…Mégsem hervadtak el a virágok. Asszonyok hímezik őket napról napra színes fonállal, leheletvékony selyemszitára, hihetetlen finom árnyalással. A legpicinykébb virág is a rózsaszín öt árnyalatából áll. Itt készül jórészt keresett exportcikkünk, a híres-neves gobelin! Estélyi táskák, hófehér szattyánkesztyűk , fekete selyemcipők meseszép díszeit varrják a kókai asszonyok – ha megfejték a Riskát és megfőzték a vacsorát.

Vargáék házában emlékeit idézi egy öregasszony. Nem kora lányságát. Fárasztó olyan messze emlékezni annak, aki két hetessel írja éveinek számát. Unalmas az esti üldögélés Panni néninek, mióta napjait nem tölti ki munka. Nem leli helyét, pedig nyughatna már, hiszen nyugdíjas Tsz-tag.
– Ha beteg voltam is, reggelre kidobott az ágy. Gondoltam, az a sok jószág éhes szegény, enni kér.
Négy évig volt baromfigondozó. Hiányoznak a piros tarajú jércék, kakasok. Valahogy sok a szabadság…

– Nagy baj van ám! – ezzel köszöntött rám Margit néni, kedves ismerősöm, egyike a számos Varró Istvánnéknak.
Azt hittem, legalábbis megáradt a Tápió.
– Rosszul működik a televíziónk.
– Meg kell csináltatni.
– Nem hibás az. Gyenge az áram, az a baj. Ha a szomszéd felkapcsolja a villanyt, alig jön be a kép. A kongresszuskor is! Na úgy káromkodott az emberem, rossz volt hallani. Átjöttek mind a szomszédok, hogy majd hallgatják Hruscsovot, annyian voltunk, még a hideg sparherden is ültek. És képzelje el, jóformán semmit nem láttunk. Meddig ígérgetik még azt a transzformátort?

A temetősoron is a transzformátor miatt háborogtak a hímző asszonyok. Egy jó televízió-műsort szívesen végignéznek még akkor is, ha érte a templomot kerülik el. Fény, fény, több fény kell Kókára is. Hamarabb múlik akkor a téli sötét…
Sz-e

Nők Lapja 1957, december

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here