Sikeres akarnokok?

0
325
Látta

A megyeszékhelyről hazatérve, az autóbuszon ketten beszélgettek. Eszmecseréjükbe — idegenként — nem kapcsolódhattam be. Meg nem, legfeljebb elhallgattak volna, s nem ismerhettem volna meg az ügyet, amelyhez most — kéretlenül — néhány gondolatot fűzök.
Útitársaim egy asszonyról beszéltek, aki tíz évig volt egy nagyközségben az általános iskola igazgatója s a negyvenkét tagú tantestület vezetője. A lakosság tiszteli, szereti, a történtek ellenére is. Lemondatásakor órákig gyötörte őt és a község illetékes testületét az egyik járási szerv dolgozója. Nyílt titok volt, hogy kiszemelt valakit az asszony utódjának.
Az igazgatónő lemondását valóságos hadjárat előzte meg. Először csak ő kapott a címére gyalázkodó és a lemondását követelő névtelen leveleket, azután pedig sorozatosan mentek ellene a feljelentések a felettes hatóságaihoz és országos szervekhez. Vizsgálatot vizsgálat követett. De mert az ezeket végzők józansága következtében a pedagógusnőt nem sikerült ily módon megtörni, sem lejáratni, ismeretlen ellensége újabb, elszántabb hadjáratba kezdett. Tavaly tavasszal egyik piaci nap reggelén, a Piactéren két — rajzlapra nyomtatott nagybetűkkel írt — plakátot találtak, amelyeken az igazgatónőt sértegették. Nyáron már a község több pontján találtak az asszonyt (és most már a helyettesét is) súlyosan sértő és kompromittáló plakátokat. Télen ismét megjelentek az ocsmány hangú irományok. Ekkor már tizenötöt szedtek össze belőlük. A tanács is, az áldozatok is tehetetlenek voltak. Az ismeretlen tettes elleni feljelentések is eredménytelenek maradtak, a bűnüldöző hatóságok — anélkül, hogy megkísérelték volna a tettes felderítését — mindig megszüntették a nyomozást.
A támadásokat kivédendő, az igazgatóhelyettes más községbe ment. Az igazgatónőnek új helyettest kellett választania. Három jelölt közül az utódjának kiszemeltet választotta, hadd tanuljon bele a vezetésbe. Az új helyettest — vagy a protektorát? — nem elégítette ki az eredmény. S az asszonyt rövidesen lemondatták. És egy napon a pedagógusnő az utód által készített kimutatás nagybetűiben a becsmérlő plakátok nagybetűire ismert.
Nem annak a törtetőnek van-e igaza, aki csak önmagára, a saját boldogulására gondol és kíméletlenül áttapos másokon? Az igazgatónő, aki pihenést, egészséget áldozva, kötelességét messze túlteljesítette, nem kötni való bolond volt-e?
Ezek a gondolatok vetődtek fel útitársaimban a fenti történet kapcsán.
Másutt is hallunk beszélni törtetőkről, tehetségtelen, mégis sikeres akarnokokról. Övék az élet, nem a tisztességeseké, mondják sokan.
Övék-e vajon?
Már írtunk — és olvastunk — sokszor lírai sorokat és tudományos értekezéseket a tisztességes munkáról, mint az élet értelméről, a közért élőkről és a szocialista erkölcsről. Es megvetőket a dologtalanokról, meg a hörcsögtermészetűekről s az önzőkről, a másokon áttaposókról. Az e tárgyban elmondottak annyira ismertek már, hogy — hiába igazságok — közhellyé koptak. A közhelyek pedig nem hatásosak.
Mégis, kié hát az élet itt, nálunk?
Meggyőződéssel valljuk. hogy a tisztességeseké.
Lám, a fenti történet „hőse” is lelepleződik végül. Érvényesülhetnek, felszínen maradhatnak efféle emberek.
Ideig-óráig.
Jelenük itt-ott még van.
Jövőjük — sem nekik, sem protektoraiknak — nincs.

 

Ranner Gizella

Nők Lapja 1964. január

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here