Tavaszias téli történet

0
97
Látta

Amikor benyitok a tsz-irodába, éppen három leányfej hajol össze.
— Megvan! — kiált az egyik és kezére teszi a borsónyi valamit. Kint süt a nap, csorog a hólé. Ide pedig, a zárszámadási rubrikák szigorú levegőjébe betévedt valahonnét egy tavaszt kereső katicabogár.
— Katicabogárka, merre viszel férjhez, Bécs felé, Buda felé…
— Nem száll el … — Nem száll…
— Nem … — görbült le a kislány szája, de csak tréfából, aztán mindhármukból kitör a nevetés.
— Eszünkben sincs férjhez menni.
— És ha mégis? — kérdezem a katicabogarast —, milyen férjet szeretnél?
— Hát . , . csinosat, kedveset, meg hogy szeressen … Mást nem!
— Hány holdja legyen? — Minek az?
— Háza?
— Majd veszünk!

Olyan határozottan mondja, hogy biztosra vehetem: akármilyen férje lesz, a vagyon miatt soha nem tűznek össze. Mert ez a generáció már nem a holdak és házak számával méri a boldogságot, mint apáik, anyáik annak idején. De végre az házaspár sem, akinek élete fordulóját megírni ide, Nagyszokolyra leutaztam.
Ötvös Jánosékról van szó.

„Felvennének-e engem?”

Sovány örökséggel kezdték a háború első évében.
Felnevelték, s eladták a csibéket, és János reszketve zárta markába az ezer pengőket. Földet vett, és újabb házra zsugorgatott. Nyolc rossz házból nyolc szépet csináltak. Etelka vályogot vetett, az ember felhúzta a falakat, és már hirdette: ez a ház eladó. Az asszony a kelő nappal kelt, estig a mezőn dolgozott, míg ura gyűjtött másnapra. De az édes pénz csörgését mindig idegenül hallgatta. Arról álmodozott, ha lenne ünneplőruhája, ünnepe is volna.
— Mondd, érdemes ezt igy csinálnunk? — kérdezte az asszony. — Hát nem látod, hogy mindenki többre viszi, aki bemegy Vendel bácsiékhoz? Gyere, menjünk mi is.
János tatáros szeme ilyenkor összerándult, s villámokat szórt. Gyűlölködő mérget, amelyre éles hangon csapott vissza az asszony, s a gyerekek riadtan, félve hallgattak. Amikor kissé lehiggadt, halkabban kezdte:
— Értsd meg, én megvettem azt a másik házat. Most még csúnya, de rendbeszedjük. Megcsináltam hozzá a kuglipályát, rendelek bele pultot, söröscsappal, polcokkal, kocsmáros leszek!
Hiába kezdte újra halkan, hangosan folytatódott. Mert Etelkát nem tudta magával ragadni ez a terv. 1967-et írtak, de ő már évekkel azelőtt eligazodott a megváltozott világban. Mindennapos veszekedés után végre ötvenhét tavaszán gyűlölködve felosztották a nyolc holdat, megfelezték a kevés bútort, elváltak. Etuskát vitte az apa, a kis Bözsi pedig a mamával ballagott a nagyszülőkhöz.

Egyedin

Kizöldellt a vetés és nem üzent érte János. Aratáskor a kicsi Bözsi ott kuporgott a tábla szélén és Etelkát várta, hogy eljöjjön a papától vele játszani. De papának főzni kellett, kapálni, aratni. A kis Eta tizennégy éves izmait meghúzta a kapa, karja elalélt a mosástól, és csöndes szemrehányással nézte sikerek után igyekvő apját. János türelmetlen volt, nem takarékoskodott az indulatos kitörésekkel. A kislány megszökött egy napon az anyjához. S ha látogatóba vitte aztán apjához a kishúgát, sohasem mondta, de szemében ott volt: -Gyere el a mamáért és legyünk megint együtt .. «
János nem tudott a tekintetekben olvasni.
Amikor megint tavasz-szaga lett a földnek, Etelka bekopogtatott a termelőszövetkezet irodáján.
— Vendel bácsi, felvennének-e engem?
Teszler Vendel csodálkozott. Leginkább azon, hogy Etelka magától jött.
És a cséplésnél nem győztek ámulni, hogy az asszony kigömbölyödött, amióta köztük van. Karácsony előtt behívták az irodára. A katicabogaras kislány, a Szente Marika azt mondta, hogy előlegként 1600 forintot kap. Ötvösné kérdezte:
— Te nem vétetted el a számolást?
— Nem én! — nevetett Marika.
— Tudjátok — fordult a többiekhez is — amióta asszony vagyok, ennyi pénz még nem volt az enyém.

Új asszonnyal

Könnyű egy nőnek, ha egyedül marad, rendben tartja a házat kívül-belül. De mit csináljon egy férfisak azért van egyedül, mert
megakarja mutatni, mire lehet vinni az életben, ha valaki igyekszik. Asszony után nézett. Ő még a régi falu erkölcse szerint gondolkodott, erős, egészséges, tehát munkabíró legyen. Olyan lakodalmat csapott, amilyet fiatalok szoktak. Meghívta a fél falut. Hanem az új feleség három nap múlva megszökött párjától. Azt tartotta: nem munkára szegődött, hanem feleségnek.
János a régi házban néha úgy érezte, a karja is, szíve is béna. Pedig csak kopogtatni kellett volna hajdani asszonya ajtaján .. .
Kopogtatás

Etelka már tizenhat éves, a kis Bözsi is ötödikbe jár. Finom, kényes kisasszonyok, különösen ünneplőben. János meg elfáradt. Nem akar korcsmáros lenni. Legyőzte őt az asszony: Etel. Mert Szilveszterkor disznót vágott, egyedül! Nélküle hizlalta meg.
A két lány újévi köszöntésre ballagott apjához.
— Édesapám — mondta a nagyobbik lányka —, miért nem jössz vissza hozzánk?
— Hát … ha meghívnátok ebédre…
S mivel meghívták, János ünneplőbe vágta magát, aztán félszegen, mintha leánykérőbe menne, bekopogott az ajtón.
—Bocsáss meg, a gyerekek miatt, ne engem tekints, hanem őket.
—Ha te is úgy gondolod …
Ebéd után elköszönt, de este újra kopogtatott.

Epilóg

vagy utószó. Bözsike minden reggel átkúszik az apja ágyába és megcsókolja az arcát, ha előző nap borotválkozott, amikor pedig esedékes már a Figaro-kése, akkor a homlokát.
Nekünk azt mondta Ötvös János: — Én beléptem a termelőszövetkezetbe. Sok mindenhez értek, ácsmunkához, kőműves munkához, a földhöz, és bennem minden nagy dologhoz van kedv. És tudja, az nagyon jó, hogy itt számítanak rám, terveznek velem.
(Valóban, Vendel bácsi, az elnök is mondta.)
Etelka a rokkát pörgeti, s ahogy igazgatja a kócot, mosolyog. Nem a győzelmes asszony mosolya ez, hanem a boldogé.
— Nekem az tetszett meg nagyon a feleségemben — mondja Ötvös János, — hogy különbül élt meg a maga lábán, mint régen velem, és a kislányokat is olyan szépen öltöztette … És bennem is történt valami, másképpen látom most a világot…
Más is a világ.
Kikísér bennünket, s útba igazit, hogy ne dagasszuk a fekete sarat.
Szemes Piroska

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here