Újra kivirul a menyecske

0
93
Látta

Azt a Penc felett húzódó, szép, lankás hegyet miért is nevezik Menyecskehegynek?
Huncutul mosolyognak erre a penciek: asszony van a dologban …
Élt egyszer, mikor, mikor nem … élt itt a faluban egy igen-igen szép menyecske. Piros arca, csillag szeme, hejh! De megdobogtatta a férfiszíveket. De legjobban mégis a helybeli pap vetette utána magát: (elvégre Lót is csak akkor vált sóbálvánnyá, miután megtekintette ama hírhedt Sodomát.) »Te menyecske! amit kívánsz, mindent megteszek érted« könyörgött neki örökösen.
Azt mondja egyszer a menyecske: Üsse kő! legyen, ahogy akarod. Ha kárhozunk, együtt megyünk a pokolra … De csak azután, ha pihenés nélkül felviszel karodban erre a hegyre … Isten szolgája nekigyürkőzött, felnyalábolta szerelmét, s gyerünk: hegynek fel! Hanem mikor felértek, nem volt többé kíváncsi a szépasszony csókjára: holtan esett össze. S azóta a »sétaút«: Menyecske-hegy.
Ilyen nevezetesek ezek a penci asszonyok, kik férjurukkal együtt sokat emlegetik mostanában a Menyecske-hegyet. Nem a régi anekdotát — azt csupán kíváncsi idegennek hozzák szóba —sokkal praktikusabb dolgok miatt forog itt közszájon a »Menyecske«. Csuda tüzes bort termett a hajdanán, még külországokban is ismerték — míg el nem ette a filoxera.
Penc határára néhány napja kiszegezték a táblát: Termelőszövetkezeti község. Azért lett most egyből olyan fontos ez a kopár hegy. Újra kéne telepíteni szőlővel, gyümölcsössel. Mindeddig nem nyílt erre lehetőség; nem tellett vesszőre, forgatásra a kisparaszti gazdaságokból, bár meg kell hagyni, az utóbbi esztendőkben elveszítette a község régi »megye-szegénye« hírét.
— Olyan szőlője termett itt még Haltenbergernek is, hogy gyönyörűség volt nézni — magyarázza egy idős ember —. Tetszik tudni ki volt az a Haltenberger?
— Hát kicsoda?
— A Szeleczky Zita apósa …
Nagy híresség, nem mondom. De ahogy elnézem a pencieket, hamarosan saját munkásságukról lesznek ők még nevesebbek. Gondolataimra szinte rádupláz Pardavi Jánosné, a Nőtanács elnöke, mindenki Juliska nénije, maga is néhánynapos tsz-tag.
— Majd meglátják, híres lesz még a csak akkor léptek be, mikor ő beszélt velük. Mert a penci menyecskéknek jól fel találta vágni nyelvüket a bába, —említett szépanyjuk makacsságából is megőriztek valamit — így történt, hogy nem egyszer eredmény nélkül fordultak ki kapuikból a tsz-agitátorok.
De, ha Juliska néni beszél, az más! ő csak úgy leült egy-egy asszony mellé és csöndesen rákezdte:
— Emlékszel még, hányszor jártunk együtt markot verni Sikátorpusztára, Máriaudvarra, maltert hordani Vácra? Kerek kenyerecske be a hátiba, azt ettük egész héten. Szombat este gyalog jártunk haza tizennégy kilométert —mezítláb. Mert nem volt szandál, még simisipő sem …
A szomszédasszony, komaasszony rábólogatott:
— Bíz a Julis, így volt.
— Máma nem múlik ünnep nylonruha nélkül, a busz itt áll meg a tanácsháza előtt, s ha lekési valamelyik munkás, betelefonál a gyárba, s jelenti: -ma nem tudok bemenni-. Mi meg örültünk, ha munkánk akadt …
— Éppen azért félünk a tsz-től. —mondták az aggodalmaskodók. — Ki tudja, hátha rosszabb lesz a sorsunk?
Juliska néni meg azt felelte erre:
— Ugye eddig sok jót adott a kormány? Mért akarná most, hogy rosszabb legyen a sorunk? Lépjünk be, együtt járunk ott is kapálni, akárcsak eddig.
Néhány nap múlva már jöttek az asszonyok: — Na, Julis, aláírtam …
A menyecskehegyi tsz-ben megtartották az első közgyűlést, s a tagság —többségükben a menyecskék — kimondták a szentenciát: tavasszal megkezdjük a közös munkát!

Szebelkó Erzsébet

Nők Lapja 1960 1. szám

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here